Disszociatív tünetek a menekültekkel foglalkozók körében

2015.12.27 22:51

A menekültekkel foglalkozó szakemberek gyakran sajátos pszichológiai jelenségeket figyelnek meg magukon. Az Index interjújában egy orvos a következőkről számolt be:  

„Az elidegenedésre, a személyek helyett már csak arctalan tömeget érzékelő tudatállapotra a menekültekkel folyamatosan kapcsolatban lévő katasztrófavédelmi, rendőri és katonai szervek figyelmét fel kellene hívni, nehogy a stressz következményei mindkét oldalon atrocitások formájában jelenjenek meg” - írta egy önkéntes segítséget nyújtó orvos is, aki az autópályán kísérte a menekülteket, így foglalva össze saját kórképét: „Az előző nap, az érintettek magas száma miatt, önmagában elég volt, hogy magamon a deperszonalizáció tüneteit észrevegyem. Ez saját enyhe, fiziológiásnak mondható, de mégis egyértelmű jelképes poszttraumás stresszem része, amit felismerve, tudatosan igyekszem két nap alatt kipihenni.”

Mit jelent a deperszonalizáció? Miként függ ez össze a poszttraumás stresszel? 

Mindennapi életünket folyamatos történetként éljük meg: tapasztalatainkat, emlékeinket, saját énélményünket (ahogy magunkat érzékeljük, elképzeljük, felfogjuk) az agy egységes egésszé formálja, amely időben meghatározott ütemben halad előre. Ez a valóság megtapasztalásának biztonságot és megszokottságot nyújtó élménye. Traumatikus stressz alatt ez a folytonosság megszakad, az észleletek, tapasztalatok és az emlékek egésze összetörik: a környezetet idegenszerűnek, nem valóságosnak érezzük (derealizáció), sőt saját énünk is furcsává, idegenné válik (depreszonalizáció). Előfordulhat, hogy a deperszonalizációt átélő személy a saját testéből történő kilépés élményéről is beszámol. 

Egyes tapasztalatok és emlékek szokatlanul élesen, szinte képszerűen megmaradnak, és akaratunk ellenére a tudatunkba törnek, más emlékek viszont elvesznek. Néha az eseményeket filmszerűen, kívülről látjuk, a szörnyűségeket felfogjuk, de szinte semmilyen érzelmet sem élünk át. A viselkedésünkben gyakran nem figyelhető meg lényeges változás, a munkánkat végezzük, de saját magunkat megüresedettnek, tompának, gépiesnek és robotszerűnek érezzük. Amikor a traumatikus szakasz véget ér, hosszabb-rövidek időszakok teljesen kieshetnek. Mivel ezek a pszichológiai jelenségek azt a célt szolgálják, hogy az elviselhetetlen és fájdalmas valóságról leváljunk és eltávolodjunk, valamint lényegük a folytonosság megszakadása, összességében disszociatív tüneteknek („szétkapcsolódás”) nevezzük őket. A traumatikus stressz alatt jelentkező disszociatív tünetek gyakran előrevetítik a krónikus poszttraumás stressz zavart.

Ahogy az előző posztban említettük, a segítők esetében az alapvető érzelmi konfliktust a természetes empátiás és a félelemreakció együttes jelenléte jelenti. A kérdés az, hogy a magyarországi menekültkrízis kapcsán az idézett Index-interjúban szereplő jelenségek milyen gyakorisággal fordultak elő a segítők körében.

A vizsgálat időtartama alatt 57 segítőt kérdeztünk meg a szolgálati peridódus előtt és után (átlagosan 15 nap). Megvizsgáltuk, hogy a megkérdezettek hány százaléka mutatott legalább három DSM-5 (Diagnosis and Statistical Manual of Mental Disorders, 5. kiadás) szerint definiált disszociatív tünetet. Mielőtt a menekültekkel kontaktusba léptek volna, senkinél sem volt három vagy több ilyen tünet, míg a szolgálati időszak végén a segítők 35%-ánál teljesült ez a klinikai kritérium. Három hónap elteltével ismét elvégeztük a vizsgálatot. Poszttraumás stressz zavar senkinél sem alakult ki, viszont két személy még mindig átélt disszociatív tüneteket, heti egy-két alkalommal, kis intenzitással. Összességében tehát a disszociatív elhárítás a segítők igen nagy hányadát jellemezi a kontaktus friss fázisában, de nem találtunk bizonyítékot arra, hogy ennek jelentős, hosszútávú és negatív hatása lenne. 

Disszociatív tünetek a menekültekkel foglalkozó segítők körében (a vizsgált személyek közül három vagy több tünetet mutatók százalékos aránya) alaphelyzetben (kontaktus előtt), átlagosan 15 nap elteltével (a szolgálat után) és egy három hónapos követési periódus végén

Hivatkozás az Index-interjúra: http://index.hu/belfold/2015/09/09/besokallnak_a_rendorok_ha_nem_kapnak_segitseget/